Augusztus elején mindenki megdöbbent, amikor Krausz Gábor a Facebook oldalán jelentette be, házassága Tóth Gabi énekesnővel véget ért, és külön utakon folytatják.
Nem sokkal később Tóth Gabi is hasonló szöveg posztolt a közösségi médiában, viszont a szemfülesek észrevettek egy apró különbségest a két szöveg között. Bár mindkét poszt lényegre törő és rövid volt, melyben arra kérték a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a magánéletüket, a séf posztjában helyet kapott egy különös megfogalmazás, miszerint „kellemetlen fricskákat tartogat az élet”.
Nem is kellett sok idő, amíg kiderült, hogy ez nem pusztán szóvirág, ugyanis a válásukat bejelentő poszt után pár nappal már arról lehetett olvasni, hogy Tóth Gabi új párja nem más, mint a Fricska táncegyüttes tagja, Papp Máté Bence, akikkel az énekesnő Erdélyben turnézott. Bár a bejelentés óta több mint másfél hónap telt el, a kedélyek azóta sem csillapodnak, és még mindig sokan fejtik ki a véleményüket a sztárpár válásával, különösen Tóth Gabi félre lépésével kapcsolatban.
Mégsem a félre lépés volt a válás igazi oka?
A Story magazin augusztusban megjelenő számában is olvasható volt, hogy egy bennfentes szerint nem a félrelépés miatt ért véget Tóth Gabi és Krausz Gábor házassága. Bár arról is lehetett olvasni, hogy a séf még meg is bocsájtotta volna a megcsalást a családja boldogsága érdekében, de a lapnak nyilatkozó közeli ismerős szerint már a félrelépés előtt is problémák voltak a házasságban.
Az érintettek nem nyilatkoztak ebben a témában, de az említett forrás szerint a problémák akkor kezdődtek, amikor Gabi zenekara újra összeállt kislánya, Hannaróza megszületése után, az énekesnő pedig nem találta meg az egyensúlyt a családja és a karrierje között.
Az erdélyi turnéra is a családja nélkül utazott, és a bennfentesek szerint gyakran bízta a kislánya felügyeletét az édesanyjára, illetve a férjére. Az énekesnőnek nemcsak fellépései, de TV-s szereplései is voltak, melyek szintén sok idejét elfoglalták.

Tóth Gabi és Krausz Gábor. Fotó: Televíziós Újságírók Díja
Azt szokás mondani, hogy a megcsalás nem az oka, inkább a tünete egy kapcsolat, egy házasság válságának. Hogy valójában mi volt a tényleges oka a válásnak, arról az érintettek nem nyilatkoztak, inkább próbálják élni tovább az életüket.
Tóth Gabi és Krausz Gábor is új fejezetet nyit az életében
Természetesen a válásuk bejelentése után sem állt meg az élet Tóth Gabi és Krausz Gábor számára. A séfet többször is lefotózták a kislányával, és nemrég a TV képernyőjén is sokat szerepel, ugyanis elindult a Séfek Séfe 5. évada, ahol a fekete csapat kapitányaként láthatjuk Krausz Gábort. Emellett szeptember elején az is kiderült, hogy nem ez lesz az egyetlen TV műsor, ahol látható lesz a sztárszakács, ugyanis a Dancing with the Stars negyedik évadában Mikes Anna párjaként ropja majd a parketten.
Természetesen az énekesnő sem pihen. Számos koncertet adott az elmúlt időszakban, posztolt a horvátországi nyaralásáról, de a Városligetben a Mentőnapon is fellépet.